Mekkora összeget kaphatunk SZOCPOL-ra?

A jelenlegi szocpoltámogatás, vagyis a vissza nem térítendő lakásvásárlási támogatás összege nem hat ösztönzően a lakosságra, mivel a támogatás összege jelenleg nagyon alacsony. Így a jogosultak kétszer is meggondolják, hogy igényeljék vagy sem a támogatást. A jelenlegi helyzet inkább azt mutatja, hogy az igénylők nem rendelkeznek kellő önrésszel, így kénytelenek hitelt felvenni.

A hitelmindenkinek.hu/szocpol internetes portál nem csak a hitelintézmény kiválasztásában van segítségünkre, hanem a hitelkonstrukciók megértését is segíti.

Ahhoz, hogy a lakásvásárlási vagy -építési kedv fokozódjon, a kormány tehet a legtöbbet. Olyan támogatást kell kidolgozzon, ami a jelenleginél sokkal kedvezőbb feltételeket biztosít a gyerekes családok számára, megkönnyíti azok lakáshoz való jutását. A kormány tervezetében nem csak a feltételek megváltoztatása szerepel, de a támogatás összegének növelése is, ami szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy egyre többen vásároljanak lakást vagy építsenek házat. Fontos tudni, hogy a szocpol nem luxusingatlanok vásárlására vagy építésére ad támogatást, hanem egy élhetőbb lakásra. Ez a négyzetméterenkénti ár maximalizálásával érhető el.

A tervezet szerint az összeg mértéke ugyanúgy, mint jelenleg függne a gyerekek számától, a lakás területétől valamint az energetikai besorolásától is. Jelen pillanatban minimum két gyereket kell vállalnunk ahhoz, hogy jogosultak lehessünk, de ezt is megváltoztatná 2014-től a kormány. Az új feltételek szerint már egy gyerek után is igényelhető lenne a szocpol, és akár kisebb lakást is vásárolhatnánk. Bevezetésre kerülne még a félszocpol is.

A szocpol összege nem csak a lakás nagyságától függ, hanem attól is, hogy milyen energetikai besorolásba kerül az ingatlan. Ezek szerint minél kevesebb energiát használ a lakás, annál magasabb lehet a támogatás összege, ami elérheti akár az 5,6 millió forintot is.

A kormány által kidolgozott változtatások nem csak az építőipar valamint az ingatlanpiac fellendülését hozná, hanem közvetve növekedne a gazdaság, csökkenhetne a munkanélküliség, de akár idővel a demográfiai mutatók is a növekedést mutatnák.

A jelenlegi helyzetből, ami az ingatlanpiac veszteglését okozta, csak egy jól megfontolt, jól kidolgozott támogatási rendszer adhat kiutat. Ha nagyobb lesz a támogatás összege, akkor megteremtődik annak a feltétele, hogy a fiatalok hitel felvétele nélkül is lakáshoz jussanak.
hitelmindenkinek.hu

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.